2011. december 31., szombat

VKF46! - Színes parajos ravioli

A ravioli elkészítése igazán nem igényel túl nagy tudást, csak kitartás kell hozzá, meg persze egy kis képzelőerő, hiszen rengetegféleképpen variálható a töltelék. Egy igazán egyszerű trükkel pedig a tésztát is megbolondíthatjuk és látványos fogást készíthetünk. A VKF!46 alkalmából, most egy színes vega raviolit készítettem. Vigyázat, vendégek lenyűgözésére alkalmas eszköz következik!



Hozzávalók (kb 4-5 adag)

Zöld tészta:
30 dkg liszt
1 ek. tejföl
3-4 ek. passzírozott paraj
kis víz a tészta lágyítására, ha szükséges
nagy csipet só

Piros tészta:
30 dkg liszt
1 ek. tejföl
70g paradicsompüré
kis víz a tészta lágyítására, ha szükséges
nagy csipet só

Töltelék:
fél kg passzírozott paraj
125g krémsajt
2 kis fej fokhagyma
1 ek liszt
2 ek zsemlemorzsa
só, bors

Öntet, verzió1.:
tejföl
fokhagyma

Öntet, verzió2.:
1 fej hagyma
25 dkg gomba
1 ek liszt
2 dl tejszín
kis víz
só, bors



A parajos és a paradicsomos tészta esetében is az összes hozzávalót jól összegyúrjuk. Vigyázzunk, hogy ne kapjunk nagyon kemény tésztát, mert nehéz lesz nyújtani, inkább vízzel lágyítsuk. Pihentessük egy kicsit, amíg a töltelék elkészül.
A töltelékhez a fokhagymát apróra darabolom és olajon kicsit megpirítom. Rádobom a passzírozott parajt, jól átkeverem, majd 1 púpozott evőkanál liszttel megszórom és kicsit átpirítom. Mehet rá a krémsajt egy kis só, bors. Megkeverjük és levesszük a tűzről. Ekkor mehet hozzá a zsemlemorzsa, amivel szintén jól elkeverjük.
A tésztákat nagyon vékonyra nyújtjuk (kb.0,5mm) és kb. egyforma alakúra. A tészta egyik felére elkezdjük adagolni a tölteléket. Egymástól kb 4 cm-re kis halmokat teszünk. Ha megvan ráborítjuk a tészta másik felét és derelyeszaggatóval négyzeteket vágunk. Vigyázzunk, hogy levegő nem maradjon a tészták között. A kész raviolit forrásban lévő vízben kb. 5 perc alatt készre főzzük.
Kínálhatunk hozzá fokhagymás, vagy sima tejfölt, de készíthetünk egy gomba mártást is, ami nagyon jól megy a parajhoz. A hagymát felszeleteljük, olajon megfonnyasztjuk. A gombát kis szeletekre vágjuk és rádobjuk a hagymára. Barnára pároljuk, sózzuk, borsozzuk és meghintjük egy evőkanál liszttel. Felöntjük a tejszínnel és botmixerrel pürésítjük.


VKF!46 - Víg vegák tortája

Szerettem volna olyan vega ételt készíteni, ami szilveszteri buliba is vihető, és persze mutatós is. Találtam egy remek receptet, a Nagy süteményeskönyvben, ami kis változtatással vegává varázsolható. Nagyon jól variálható, és a húsevők is fogyaszthatják, jól megfér ilyenkor a klasszik beefsteak mellett is. Az elkészítése is egyszerű, előző nap is összerakhatjuk, így nem kell órákat a konyhában tölteni. Különben is jobb ha az energiánkat ilyenkor inkább a bulizásra tartogatjuk! :) BUÉK!


Hozzávalók
3 db mélyhűtött pizzalap (magunk is készíthetünk)
olaj

Hozzávalók a vajkrémhez
1 közepes póréhagyma összevágva
5 dkg vaj
15 dkg natúr vajkrém
őrölt fehérbors
őrölt kömény
petrezselyem apróra vágva

Hozzávalók a körözötthöz
20 dkg túró
5 dkg vaj
3 ek. tejföl
1 kiskanál paprika
1 kiskanál mustár
őrölt kömény
fél fej vöröshagyma aprítva

Díszítéshez
koktélparadicsom
lilahagyma
újhagyma
szárzeller

A pizzalapok mindkét oldalát olajjal kikent tepsin megpirítjuk. A krémeket összedolgozzuk. Az első pizzalapot megkenjük a körözött felével, a másodikat a vajkrémmel, és a harmadikat a körözött második felével. A tetejét kidíszítjük, majd kb. két órára hűtőbe tesszük.


VKF!46 - Néhány gondolat a vegetarianizmusról

A VKF!46 témája a vegetarianizmus. Nana, a vegasztrománia blog írója, vega ételekre és a vega/vegán életmóddal kapcsolatos történeteinkre volt kíváncsi. Azt gondoltuk, a legsokoldalúbban akkor tudjuk a témát kimeríteni, ha minden érintett oldalt megszólaltajuk. Megkérdeztünk gasztrobloggereket, egy vegán szakácsot és mi is nyilatkozunk a témában. Így hát a vélemények között van vega, vegán, húsevő, zöldséghagyó…
Ebben a postban ezeket olvashatjátok és hamarosan jön két igazán különleges vega recept.

hinyenc.com
A blogomon erősen dominánsak a hús nélküli receptek, ami azért van mert hétköznap szinte nem is eszem húst. Nincs rá igényem mert zöldségekkel sokkal változatosabb ételeket tudok készíteni. A kérdésre meg, hogy hús nélkül tudnék-e élni egyértelmű nem a válaszom! Pénteken már rettentően várom a hétvégét, amikor így télvíz idején meglátogatva a szülői házat vár a disznótoros.




zizikalandjai.com
A kezdetek óta az egészségen kívül etikai és környezetvédelmi okai is vannak a táplálkozási formámnak. Alapvetően vegetáriánus vagyok, de nagyon sok vegán ételt is készítek. Sokat kísérleteztem és végül már a sütésben is felcseréltem a tejet növényi tejre (általában zabtejet használok). Rájöttem, hogy nem macera hozzáadni egy kis almaecetet vagy chia magot vagy lenmagot, hogy a tojás helyettesítve legyen. Többnyire sikerrel jártam és most már elég könnyen tudok vegánosítani egy receptet.




Ale, a portugál vegán szakács
17 éves koromban egy dokumentum film keltette fel az érdeklődésem az életmód iránt. Emlékszem bátyámmal ennek kapcsán kezdünk el beszélgetni a vegán életmódról és azóta komoly etikai okokból nem eszem húst. Vegán szakácsként olyan recepteket fedeztem fel, amellyel mondhatom sokkal változatosabban és gazdagabban főzöm és étkezem, mintha a hús is a táplálkozásom rész lenne. Az érdekes, hogy bátyám, aki akkor inspirált, azóta is nagy húsevő.




Sajnos a zöldség-gyümölcs nem szerves részei az étkezésemnek és abszolút húsevőnek tartom magam. Nem tudok ellenállni egy jó kis szalonnának, hagymával és friss házi kenyérrel :) A VKF!46 témája kapcsán kezdtem el gondolkozni az én nem létező vega életmódomon és rá kellett jöjjek, vannak napok, amikor egyáltalán nem eszek húst. Nem tudatos, csak így alakul. Azt gondolom, mint mindenben, itt is az egyensúly a lényeg. Minden táplálék fontos, de figyelni kell rá, hogy semerre ne boruljon meg az a bizonyos mérleg. 


Életem során sokszor változott az ízlésem és a korábban válogatós kislányból kisérletező bloggernő lett. Nagyon sok olyan étel van amit nagyon megszerettem pedig pár éve meg sem kóstoltam volna. Az, hogy csak zöldséget egyek számomra elképzelhetetlen. Kivéve ha van sajt és krumpli:) komolyra fordítva nagyon irigylem azt, aki tudatosan egészségesen él mert nekem sajnos ez sokszor nagy erőfeszítés.Vagy csak megszokás?... Nem tudom, de az biztos hogy a természet csodálatos és mindent produkál, amire az emberi szervezetnek szüksége van. Az a bizonyos egyensúly is fennmarad csak figyeljünk testünk jelzéseire.




tearoom.hu
M
ásfél évvel ezelőtt más dolgokat fogalmaztam volna meg arról, hogy az életembe hogyan férne bele a húshagyó életmód. Talán azért, mert egyoldalúan táplálkoztam, de a blogolás egyre nagyobb nyitottsággal járt, és később már kötelességemnek éreztem új, és egészséges dolgokat kipróbálni. Később megfigyeltem, hogy a hétköznapokban, egyszerűen jól esik vegának lenni, könnyebbnek, egészségesebbnek érzem magam tőle. Mióta ez tudatosult, kihívást jelentenek az étkezések, de ezt a hétvégén, amikor összejön a család vagy a barátok, nem tudnám megvalósítani. A hús nem az első számú táplálék, de fontos számomra, ezért nem is szeretném elhagyni, viszont igyekszem
                                                                      mindig biztos forrásból beszerezni.










2011. december 30., péntek

Kocsonya, Szilveszteri készülődés

Kiskorom óta szilveszter közeledtével kocsonyaszag árasztja el a lakást. Érdekes mert az illatát már akkor is szerettem pedig csak évekkel később voltam hajlandó enni belőle. De melyik gyerek ne lenne így vele? Jó ötlet nekik különböző játékos formában kihűteni. Vagy akár őzgerincformával is újíthatunk, így kis guszta szeletekben tálalhatjuk.


A kocsonyahúst beáztatjuk 1-2 órára és leöntjük róla a vizet. Nagy fazékba átteszük a füstölt csülökkel együtt és annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Lassú tűzön hagyjuk a vizet felforrni majd a habját szűrővel leszedjük. Most jöhetnek a fűszerek. Sok-sok gerezd fokhagyma, bors, babérlevelek, só és egy szárítot egész pirospaprika.
Továbbra is csendes lángon gyöngyözve főzzük kb. 3 órát, amíg a csülökből a csont könnyedén kihúzható.
Ha elkészült a levét leszűrjü, a csülkötés és a bőrkét ízlés szerint tányérokba kiporciózzuk. Ezt csinálhatjuk lépcsőzetesen kicsit várva amíg a lé megderemed. Egy kis lé, hús és megint lé...
Lehet színesebbé tenni főtt répával, tojással póréhagymával. Hideg helyre tesszük dermedni. Kamrások előnyben:)
Fogyaszthatjuk citrommal, friss kenyérrel...


Hozzávalók:

  • 1,5 kg kocsonya hús (börke, köröm, csülök)
  • 1 füstölt csülök
  • több gerezd fokhagyma
  • egész bors ízlés szerint
  • 1 szárított erős paprika
  • 2-3 babérlevél
  • só, pirospaprika
  • víz

2011. december 21., szerda

Forró csoki - téli séta


Ahogy beköszönt a hideg, egyre jobban esik valami melengető ital, főleg egy jó kis séta, vagy egy pár órás korcsolyázás alkalmával. Csodálatosan szép látvány ahogyan a természet is lassan átalakul és téli öltözetbe bújik. Íme egy szuper házi forró csoki recept, és pár kép a múlt hétvégéről, ami remélem mindenkit csábítani fog egy kis mozgásra, és felfedezésre egy közeli parkban vagy erdőben.

 







A forró csoki otthoni elkészítését mondhatnám úgy is stílusosan, hogy "melegen" ajánlom. Annyira egyszerű, és kis változtatással sokféleképpen (chili, fahéj, vanília, menta) variálható. A boltokban kapható porok egyike sem közelíti meg ezt az ízélményt, úgyhogy remélem kipróbáljátok, és elindul a házi csokigyártó forradalom!



A forró itóka mellé nagyon jól esik egy kis plusz édesség. Gyorsan elkészíthető megoldás a keksz is, amit csak be kell csomagolni a termosz mellé, és indulhatunk is az útra! A blogon találtok is egy vaníliás és egy csokis keksz receptet is.

A forró csoki hozzávalói 2 adaghoz:
  • 400 ml habtejszín
  • 100 ml tej (2,8% -os)
  • 50 g barna cukor
  • 100 g minimum 60-70%-os étcsokoládé

A tejszínt, a tejet és a barna cukrot, tegyük lábosba, és forraljuk fel. Majd az összetört csokoládét is tegyük bele, és forraljuk fel így is, még egyszer. Ha kicsit sűrűbbre szeretnénk, akkor rotyogtassuk még egy picit. Ha úgy döntünk mégsem megyünk kirándulni, hanem inkább a meleg takaró alatt, egy jó film közben csemegéznénk, akkor tehetünk rá még egy kis extra tejszínhabot is! :)

Marcipános szaloncukor



Még mindig nem késő karácsonyi meglepetést készíteni. Ráadásul az ehető édességek szinte mindenkinél sikert aratnak.
A receptért köszönet Makra Eszter anyukájának.


A darált mandulát összekeverjük a porcukorral, bourbon vaniliáscukorral, mandula aromával és annyi habtejszínnel, hogy massza állagot kapjunk. Hűtőbe tesszük 1-2 órára.
A csokit vízgőz felett felolvasztjuk. A marcipánmasszából kis nudlikat gyúrunk és a csokiba forgatjuk. Sütőpapíros tálcán hagyjuk megdermedi a csokiba mártott bonbonokat. Karácsonyig rejtsük lehetőleg jó hűvöshelyre és persze, hogy ne essünk kísértésbe mert nagyon finom.
Az elkészült szaloncukrokat különféle színes papírba be is csomagolhatjuk.


Hozzávalók:

  • 30 dkg mandula darálva
  • 10-15 dkg (ízlés szerint porcukor)
  • 1 bourbon vaniliáscukor
  • mandula aroma
  • habtejszín
  • 3 tábla étcsoki

2011. december 20., kedd

TeaRoom a NoSalty gasztrobloggerje - Nagyi islerje

A legutolsó karácsonyi receptünket némileg rendhagyó módon szeretnénk közzétenni. A múlt héten jött a megtisztelő felkérés, miszerint a NoSalty nem régiben induló gasztrobloggerek rovatában kaphatunk lehetőség, a hét gasztroblogger csapataként szerepelni. Természetesen nem volt kérdés, örömmel vállaltuk.

Az utolsó karácsonyi sütemény pedig a Nagyi sütije sorozatunk igazi klasszikus darabja, az isler. Hozzá kell tegyük, ez nem csupán egy isler, hanem "AZ ISLER". A titok a tészta hozzávalóiban rejlik. Ha kíváncsiak vagytok a teljes receptre, kattintsatok ránk ;)

Nézd meg az isler receptjét a NoSalty-n




2011. december 19., hétfő

Karácsonyi dekorötletek

Ezúttal kicsit eltérnénk a gasztro témától, előtérbe helyezve a grafikusi, és dekoratőri vénát, mert szeretnénk veletek megosztani az általunk gyűjtött legjobb design ötleteket. Óriási a kínálat karácsonyi díszítés téren, ezért szerintünk az a legjobb, ha először is kiválasztjuk a vonalat, merre induljunk el. Döntsük el a stílust, ami lehet klasszikus, modern, antik, vagy akár naturális. Az is jó irányadó, hogyha meghatározzuk a domináns színt vagy színeket, amikkel körül szeretnénk venni magunkat az ünnep során, kezdve az ajtódísszel, a karácsonyfán át, a csomagoláson keresztül, egészen a terítésig. Következzen most pár ötletadó megoldás, hogy az ünnep ne csak belülről, de kívülről is igazán szép legyen. :)
Figyeljétek a pink pontokkal megjelölt képeket, mert alattuk plusz útmutatókat találtok, és letölthető segítségeket, hogy hogyan is készítsük el az adott díszítéseket.

Variációk karácsonyfára



1. Olcsó, és kreatív a papírból készült megoldás karácsonyfára. 2. Ennél modernebb már nem is lehetne, festhetsz te is képet, itt készíttethetsz vászonnyomatot, de meg is rendelheted a képen lévő képsorozatot. 3. Kedvezz a gyerekeknek, legyenek ők a kis angyalok akik feldíszítik idén a karácsonyfát! Itt letöltheted a sablonokat, és a lépéseket követve különleges díszeket varázsolhattok a karácsonyfára.

Koszorúk, és más díszek
1. Gyönyörködj a képeslapokban amiket az idén kaptál, egy szép koszorú formájában. 2. Tündéri koszorú pattogatott kukoricából! 3. Káprázatos, és egyszerű koszorú szívószálakból. 4. Ez egyik kedvencünk a romantikus, fénylő koszorú. 5. Asztali dísz, ami karácsony után is szép dísze marad a lakásnak, akaszd rá a karácsonyi csomagokról összegyűjtött ajándékkísérőket is. 6. The beat goes on! Rejts apró süteményt a kis pergődobokba, és játsszátok le a legjobb karácsonyi dalokat. 7. Mézeskalács mobil a gyerekszobába - díszítsétek együtt az idei mézeseket és a legszebbekből csináljatok függőt a kiságy fölé. 8. A legszínesebb, és legvidámabb karácsonyi dekorokat itt találod!

Díszek a fán és az asztalon

1. Tündéri korcsolya díszek - sétáljatok egy nagyot a parkban vagy az erdőben, gyűjtsetek kisebb ágakat, ugyanis ebből készülnek ezek a díszek! 2. Használd fel a kedvenc képeidet, és ragaszd bele a süti formákba. 3. Időigényes, de gyönyörű és különleges díszeket varrhatsz a fára. 4. Ha szereted a természetet, vigyél egy kis erdei hangulatot, és fenyőillatot a karácsonyi asztalba is. 5. Az fenyvesből az őzikék sem hiányozhatnak! 6. Töltsd le a sablont, és készíts papírból fenyő alakú szalvétagyűrűt! 7. Csodaszép mécseseket csinálhatsz te magad is, egy sablon segítségével. 8. Letöltheted nálunk is menükártyánkat és ületőkártyáinkat!

Csomagolás

1. Cukorka tartó régi képeslapokból, amit a fára is felakaszthatsz. 2. Mindent mindennel - használd bátran a különböző csomagolópapírokat, (a netről is letölthetsz mintákat) a lényeg, hogy árnyalataiban hasonlóak legyenek! 3. Modern és extravagáns csomagolópapírok, letölthető mintákkal! 4. Szarvasokat is legeltethetsz a dobozokon, gondolkodj 3D-ben, és töltsd le a sablonokat! 5. Személyre szóló ajándékokat készíthetsz, ha monogrammal látod el a csomagokat. 6. Láttál már ilyen cuki ajándékkártya tartó csipeszeket? Egyszerűen csinálhatsz ilyet magad is! 7. Pénzt, vagy vásárlási utalványt ajándékoznál? Kreatív és jópofa ha a sablon segítségével fadíszként tálalod. 8. Az egyik kedvencünk ez az egyszerű és nagyon ötletes csomagolás.
Szuper csomagolási technikákat találhatsz itt is!

Az idén készültünk kifejezetten ehető ajándékok csomagolásaival amiket letölthetsz nálunk:
1. matricák és ajándékkísérők, 2. nyitott sütis doboz, 3. szívecskés kekszdoboz, mini bonbondobozok


Jó ötleteket találhatsz továbbá a Mowiekay online magazin karácsonyi számában,
a Sweet Paul magazinban, és Reninél az Élet napos oldala blog Karácsonyi számában.
Jó készülődést kívánunk mindenkinek!


forrás: http://poppytalk.blogspot.com, http://www.marthastewart.com/, http://www.housetohome.co.uk, http://www.ohjoy.blogs.com/, http://brightbazaar.blogspot.com/, http://www.creaturecomfortsblog.com/, http://odessamay.blogspot.com/, http://sweetpaul.typepad.com/, http://www.womansday.com/, http://www.evamagazin.hu/advent/


2011. december 15., csütörtök

Nagyi karácsonyi sütigyára - Mézeskalács

Nagyi sütijeiről már volt szó a blogon, épp egy évvel ezelőtt, karácsonykor. Az ő ajándéka ilyentájt, egy nagy adag, cukrászati pontossággal évtizedek óta tökéletesített vegyes süti tál, aminek senki sem tud ellenállni. Régóta terveztük, hogy ellesünk tőle néhány trükköt, így hát kis csapatunk a múlt hétvégén felkerekedett, és két napra berendezkedett nála. Szombaton éjfélig sikerült sütni, legalább húszszor nyílt ki a tepsi ajtaja, és csak azon kaptuk magunkat, hogy már éjfél van, de mi még mindig dolgozunk a konyhában. Persze pár pohár bor, és a nagy storyzások mellett nem esett nehezünkre a munka, ami ezúttal könnyedén áthidalt köztünk 50 év korkülönbséget. Mikor hazajöttünk úgy éreztük, ez volt a legszebb módja a karácsonyi készülődésnek.

Ha veletek együtt nem is tudunk sütni, a hangulatot azért megpróbáljuk átadni pár "werk" fotóval, és a régi jól bevált receptek bemutatásával. Reméljük ti is kedvet kaptok, hogy a barátokkal, vagy a családdal együtt készülődjetek, vagy csak hogy egyszerűen szívből süssetek nekik valamit.

A mézeskalács elmaradhatatlan süteménye a karácsonynak. Nagyon klasszikus és persze már számtalan receptet olvashattunk, de ez annyira finom, hogy arra gondoltunk, nem maradhat ki. Ismét készültünk még egy kis meglepivel, ezzel a cuki kis dobozkával, melyet innen tudtok letölteni. Nyomtassatok, vágjatok, ragasszatok, és lepjétek meg szeretteiteket ezzel az ehető ajándékcsomaggal!



Hozzávalók:
  • 30 dkg margarin
  • 30 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 25 dkg méz
  • 1 kg liszt
  • kis tasak szódabikarbóna
  • ízlés szerint gyömbér, szekfűszeg, narancshéj, fahéj

A mézet és vajat felolvasztjuk. A tojást kikavarjuk a cukorral. A lisztet a szódabikarbónával és a fűszerekkel. Majd mindezt szép fokozatosan összekeverjük fakanállal, majd kézzel alaposan átgyúrjuk. Ha van időnk, hagyjuk állni a tésztát pár órára vagy egy éjszakán át.
Lisztezett deszkán fél centisre sodorjuk, majd formára szaggatjuk.
Előmelegített sütőben pár perc alatt aranyszínűre sül.
Miután kihült, díszíthetjük színes cukormázzal, csokival, vagy sütés előtt belenyomkodhatunk színes cukorkákat. Végül ne felejtsétek el ráírni a dobozkára az ajándékozott nevét, és tegyetek bele egy kisebb zacskót vagy celofánt tele mézeskaláccsal! :)

2011. december 14., szerda

Nagyi karácsonyi sütigyára - Sajtos-ropogós ropi

Nagyi sütijeiről már volt szó a blogon, épp egy évvel ezelőtt, karácsonykor. Az ő ajándéka ilyentájt, egy nagy adag, cukrászati pontossággal évtizedek óta tökéletesített vegyes süti tál, aminek senki sem tud ellenállni. Régóta terveztük, hogy ellesünk tőle néhány trükköt, így hát kis csapatunk a múlt hétvégén felkerekedett, és két napra berendezkedett nála. Szombaton éjfélig sikerült sütni, legalább húszszor nyílt ki a tepsi ajtaja, és csak azon kaptuk magunkat, hogy már éjfél van, de mi még mindig dolgozunk a konyhában. Persze pár pohár bor, és a nagy storyzások mellett nem esett nehezünkre a munka, ami ezúttal könnyedén áthidalt köztünk 50 év korkülönbséget. Mikor hazajöttünk úgy éreztük, ez volt a legszebb módja a karácsonyi készülődésnek.

Ha veletek együtt nem is tudunk sütni, a hangulatot azért megpróbáljuk átadni pár "werk" fotóval, és a régi jól bevált receptek bemutatásával. Reméljük ti is kedvet kaptok, hogy a barátokkal, vagy a családdal együtt készülődjetek, vagy csak hogy egyszerűen szívből süssetek nekik valamit.

Karácsonykor a sok édes süti mellé nagyon jól esik egy kis sós is, amit csak úgy, egy-egy pohár bor mellett elrágcsálhatunk. Ennek a receptnek nagy hagyománya van Esztiék családjában. Nagymamája nagy szorgossággal próbálta nekünk átadni a fogásokat, de csendben azért megjegyezte: "15 éve készítem ezt a receptet. A fiam már észreveszi, ha valaki más is segített. Más a forma, más a stílus". Ezek után már csak reménykedhettünk, hogy olyan profin el tudjuk a sodrás és a mintázás művészetét sajátítani, mint a nagyi. Ettől függetlenül végül a miénk is egész jól sikerült, jól nézett ki és nagyon finom ropogósra sült. Persze a nagyi-félét nem lehet felülmúlni, de ez ropi még a legkisebbeknek is tetszett! ;)



Hozzávalók:
  • 60 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 2 tk só
  • 3 dkg élesztő
  • 1 dl tej
  • 3 ek zsír
  • 1 mokkásk. bors
  • 1 mokkásk. őrölt kömény
  • 1 kis pohár tejföl
  • tojás és sajt a tetejére




Az élesztőt langyos tejben, kis cukorral felfuttatom.
A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, belekeverjük a borsot, a köményt, a sót és a zsírt. Az élesztős tejet a tejföllel összedolgozzuk és a liszttel tésztává dolgozzuk. 1 órát kelesztjük.
A tésztát kis kockákra vágjuk és vékony rudakat sodrunk belőlük. Ekkor jöhet az egyedi mintázás: Hüvelyk és mutatóujjunkkal megcsípjük a tésztát, mellette pedig a másik kezünk mutatóujjával kis gödröt készítünk. Így haladunk tovább (lásd fotó)
A kész rudakat megkenjük tojással, a kis gödrökbe sajtot szórunk és kicsit megsózzuk. 200 fokon szép pirosra sütjük. A benne lévő zsír miatt több napig finom ropogós marad!

  

2011. december 13., kedd

Nagyi karácsonyi sütigyára - A Mülbacher puszi

Nagyi sütijeiről már volt szó a blogon, épp egy évvel ezelőtt, karácsonykor. Az ő ajándéka ilyentájt, egy nagy adag, cukrászati pontossággal évtizedek óta tökéletesített vegyes süti tál, aminek senki sem tud ellenállni. Régóta terveztük, hogy ellesünk tőle néhány trükköt, így hát kis csapatunk a múlt hétvégén felkerekedett, és két napra berendezkedett nála. Szombaton éjfélig sikerült sütni, legalább húszszor nyílt ki a tepsi ajtaja, és csak azon kaptuk magunkat, hogy már éjfél van, de mi még mindig dolgozunk a konyhában. Persze pár pohár bor, és a nagy storyzások mellett nem esett nehezünkre a munka, ami ezúttal könnyedén áthidalt köztünk 50 év korkülönbséget. Mikor hazajöttünk úgy éreztük, ez volt a legszebb módja a karácsonyi készülődésnek. 
Ha veletek együtt nem is tudunk sütni, a hangulatot azért megpróbáljuk átadni pár "werk" fotóval, és a régi jól bevált receptek bemutatásával. Reméljük ti is kedvet kaptok, hogy a barátokkal, vagy a családdal együtt készülődjetek, vagy csak hogy egyszerűen szívből süssetek nekik valamit.

Az első recept a Mülbacher puszi, ami gyakorlatilag a Non plus ultra, azzal a kivétellel, hogy ez nem lekvárral, hanem csokikrémmel készül. Az pedig, hogy honnan ez a vicces név, örök rejtély marad... (Ha valaki hallotta ezt a nevet, az kérem szépen írjon! :)) Ez igazán izgalmas, és flancos kis süti, nagy népszerűségnek örvend, és még egy mini hólabdára is hasonlít. A képen látható piros és zöld dobozunkat apró sütikre terveztük, kisebb bonbonokat is rakhatsz bele, amolyan falat-ajándéknak való, amit szintén letölthetsz itt, vagy a blog jobb oldalán! Jó készülődést! :)


Hozzávalók:
a tésztához:
  • 28 dkg liszt
  • 3 ek. porcukor
  • 20 dkg teavaj
  • 3 tojás sárgája
a habcsókhoz (valószínűleg innen a puszi):
  • 3 tojás fehérje
  • 24 dkg porcukor
a krémhez:
  • fél dl neszkávé
  • 15 dkg cukor
  • fél tábla étcsoki (vagy két púpos evőkanál kakaópor)
  • 20 dkg margarin
+ a doboz kinyomtatva, és egy szép kis szalag


A tészta hozzávalóit dolgozzuk össze, és nyújtsuk 2 mm vékonyra, majd 4-5 cm-es kör alakú formával szaggassuk ki. A korongokat tegyük sütőpapírral lefedett tepsibe. A három tojás fehérjét verjük kemény habbá, félidő után adjuk csak hozzá a porcukrot. Minden tésztakorongra tegyünk egy kis kanálnyit belőle, és 160-170 fokon süssük, vagyis inkább lassan szárítsuk 10-15 percig, amíg a habnak meg nem keményedik a teteje. A neszkávét a cukorral együtt tegyük a tűzre, és forraljuk míg szirup nem lesz belőle, majd húzzuk félre. Mérsékelt lángon, vigyázva olvasszuk bele a fél tábla csokit (vagy kakaóport). Hagyjuk kicsit kihűlni, majd a margarinnal dolgozzuk krémmé. Fogjunk két kis habcsókos korongot, és egy adag (kávéskanál) csokikrémmel óvatosan ragasszuk össze.
Hajtsuk meg a dobozt, tegyünk bele egy puszit, kössük át egy masnival, és karácsonykor adjuk át egy extrán édesszájú barátunknak! :)

2011. december 12., hétfő

Karácsonyi ajándék - Készíts színes csokit gyerekekkel!

Vannak klasszikus gasztroajándékok, amiket semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, hiszen ezek hozzátartoznak a karácsonyhoz. Amiben viszont mindenképpen újítani akartunk az a tálalás módja, ezért egyedi grafikákat készítettünk, amik megjelennek a letölthető matricákon, ajándékkísérőkön, dobozokon, ültető- és menükártyákon is. A mi ajándékunk az, hogy mindezt letöltheted nálunk! :)  A blog jobb hasábján találod a dekorokat, (melyeket folyamatosan töltünk fel) és ha kinyomtatod, már csak a te kreativitásodon múlik minden... Reméljük tudunk majd új ötleteket adni, amivel még varázslatosabb lesz idén a karácsony!

Csoki nélkül nincs karácsony, így mi sem hagyhattuk ki a kínálkozó lehetőséget. A most következő ötlet, nagyon egyszerű, tulajdonképpen jól bevált receptje nincs is. Szabadon választható, csak a képzeletünk szabhat határt a színes csoki-cukor fergetegeknek. Nagymamák, nagypapák, anyukák, apukák pedig különösen örülhetnek, hiszen gyerkőcökkel is könnyedén elkészíthető egyedi ajándék lesz nekik.






Ügyesebbek a fehér csokival is kísérletezhetnek, hiszen szép márványos formákat lehet kreálni a 2 szín egyvelegéből. Természetesen ehhez is jár a dekor matrica, amit innen tölthettek le. Jó kreatívkodást!:)

Hozzávalók:
  • étcsoki, tejcsoki, fehércsoki
  • színes cukrok
  • aszalt gyümölcsök
  • magvak


A csokoládét mikróban felmelegítjük. Ha igazán szép csokoládét szeretnénk kapni, temperálhatjuk is. A csoki"pizzahoz" sütőpapíron kenőkéssel szétterítjük a csokit és ízlés/tetszés szerint megszórjuk a cukorral/gyümölccsel/magvakkal. A kis kockákhoz formát használunk, melyet színes cukorral vagy gumimacikkal díszítünk.

Karácsonyi ajándék - Keksz dobozban

Vannak klasszikus gasztroajándékok, amiket semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, hiszen ezek hozzátartoznak a karácsonyhoz. Amiben viszont mindenképpen újítani akartunk az a tálalás módja, ezért egyedi grafikákat készítettünk, amik megjelennek a letölthető matricákon, ajándékkísérőkön, dobozokon, ültető- és menükártyákon is. A mi ajándékunk az, hogy mindezt letöltheted nálunk! :)  A blog jobb hasábján találod a dekorokat, (melyeket folyamatosan töltünk fel) és ha kinyomtatod, már csak a te kreativitásodon múlik minden... Reméljük tudunk majd új ötleteket adni, amivel még varázslatosabb lesz idén a karácsony!

Az egyik megunhatatlan klasszikus, a vajas és lágyan omlós vaníliás keksz, ami tökéletes reggeli vagy délutáni csemege, és nem mellesleg sokáig el is áll. Az ajándék karácsonyi tálalásához, mi most készítettünk egy szép kis dobozt, amit letöltve és kinyomtatva te is tovább tudsz majd ajándékozni szeretteidnek. Ez a mi meglepetésünk neked, és ha követed a hét eseményeit, más ajándékok is várnak majd rád! :)



A kekszünk alapreceptje nem más, mint a már sokak által említett Sablé Diamant omlós keksze. Ez egyszerűen csodálatos, ezért nem is szerettünk volna rajta változtatni. Egyetlen dolgot tettünk hozzá, a vörös áfonyát, de mivel ez egy alaprecept, így sok lehetőség akad a variálásra. Lehet hozzátenni más aszalt gyümölcsöt, fűszereket, citrom vagy narancshéjat, de akár egy kis extra matcha tea port is.

Hozzávalók:

  • 225 gr szobahőmérsékletű, darabolt vaj
  • 100 gr porcukor átszitálva
  • 1 rúd vanília magja
  • 1/4 tk só
  • 320 gr finomliszt 
  • kristálycukor a szóráshoz (beleforgathatjuk darabolt mogyoróba, vagy mandulába is!)
  • 5 dkg aszalt vörös áfonya
A vajat a cukorral keverjük habosra, majd adjuk hozzá a vanília kikapart magját, és a sót. Szitáljuk bele a lisztet, adjuk hozzá az aszalt áfonyát, és addig gyúrjuk óvatosan, még a lisztet felveszi, különben elveszíti a tészta az omlósságát. Formázzunk belőle rudat és tegyük hűtőbe egy órára. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vegyük elő a rudat, és forgassuk kristálycukorba. Tipp: Beleforgathatjuk darabolt mogyoróba, vagy mandulába is! Vágjuk 1 cm vastag szeletekre, kicsit formázzuk, és lapítsunk rajta. Az korongokat tegyük sütőpapírra és süssük 20-25 percig.
Hajtsuk össze a dobozt, és matricázzuk fel! Kész is a szuper ajándék! :)
A jobb oldali sávban is le tudtok tölteni hozzá mindent!

2011. december 9., péntek

Az ünnepi asztal

Azt mondtuk, hogy sok karácsonyi meglepetéssel fogunk majd szolgálni, és ezt az ígéretünket be is tartjuk! :) Következzen egy újabb letölthető segédlet, ami az ünnepi asztal dekorálásában nyújt segítséget. A menükártyát, és az ültető kártyákat itt letöltheted, vagy keresd a blog jobb oldalán!
Ne felejtsétek meggyújtani a harmadik gyertyát, hiszen két nap múlva ezüst vasárnap! Jó készülődést a hétvégére mindenkinek!


alapkép: http://blogfashion.org


2011. december 8., csütörtök

Karácsonyi ajándék - Retro csokilikőr

Vannak klasszikus gasztroajándékok, amiket semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, hiszen ezek hozzátartoznak a karácsonyhoz. Amiben viszont mindenképpen újítani akartunk az a tálalás módja, ezért egyedi grafikákat készítettünk, amik megjelennek a letölthető matricákon, ajándékkísérőkön, dobozokon, ültető- és menükártyákon is. A mi ajándékunk az, hogy mindezt letöltheted nálunk! :)  A blog jobb hasábján találod a dekorokat, (melyeket folyamatosan töltünk fel) és ha kinyomtatod, már csak a te kreativitásodon múlik minden... Reméljük tudunk majd új ötleteket adni, amivel még varázslatosabb lesz idén a karácsony!

Másodiknak szeretnénk feleleveníteni azt a tipikus régi ízt, és retro hangulatot amit a csokilikőr idéz fel bennünk. Ez azért is tuti ajándék, mert szinte nincs olyan aki nem szereti, és ha akarjuk akkor az egészen extrém ízesítésekig is fokozhatjuk az élvezeteket...



Hozzávalók 5 dl csokilikőrhöz:
  • 2 dl tejszín
  • 4 ek. kakaópor
  • 15 dkg cukor
  • 10 dkg 70-80%-os étcsoki
  • 2,5 dl sötét rum
    továbbá: kapcsos üveg, szalag, matrica

A tejszínt keverjük el a kakaóporral, és a cukorral és csokival együtt óvatosan, kis lángon olvasszuk fel. Ha minden egyneműen felolvadt benne, akkor hagyjuk langyosra hűlni, és adjuk hozzá a rumot. Apró szemű szűrön át töltsük üvegekbe, és tároljuk a hűtőben.
Mielőtt ajándékba adnátok, címkézzétek fel, és kössetek egy szép kis szalagot a nyakára. A képen látható üveget itt szereztük be.
Extra tipp: ha szeretnéd tüzessé varázsolni a klasszikus itókát, akkor használj egy kis chili port, vagy tehetsz bele egy teáskanál mozsárban összetört mentát, de akár fehér csokiból is csinálhatod az egészet!

2011. december 7., szerda

Karácsonyi ajándék - Keksz bespájzolva!

Vannak klasszikus gasztroajándékok, amiket semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni, hiszen ezek hozzátartoznak a karácsonyhoz. Amiben viszont mindenképpen újítani akartunk az a tálalás módja, ezért egyedi grafikákat készítettünk, amik megjelennek a letölthető matricákon, ajándékkísérőkön, dobozokon, ültető- és menükártyákon is. A mi ajándékunk az, hogy mindezt letöltheted nálunk! :)  A blog jobb hasábján találod a dekorokat, (melyeket folyamatosan töltünk fel) és ha kinyomtatod, már csak a te kreativitásodon múlik minden... Reméljük tudunk majd új ötleteket adni, amivel még varázslatosabb lesz idén a karácsony!

Elsőként következzen egy csokis keksz, rendhagyó formában, amolyan túlélőkészletben...


Hozzávalók 20 darab kekszhez:
  • 20 dkg liszt
  • 1/2 tk sütőpor
  • 12 dkg barna cukor
  • 5 dkg kakaópor
  • késhegynyi só
  • 15 dkg 60%-os étcsoki apró darabokra törve
  • 5 dkg zöld és piros M&M's cukorkák
  • 5 dkg törökmogyoró
    és ami nem fér bele az üvegbe:
  • 5 dkg vaj
  • 3 tojás
továbbá: kétoldalú ragasztó, csomagolópapír, szalag, matrica

A száraz hozzávalókat szépen rétegezve lerakjuk, fontos, hogy az apróbb szemű alapanyagokkal kezdjünk. Tehát liszt, sütőpor, barna cukor, só, kakaópor, aztán csoki, cukorkák, mogyoró. A letölthető matricákból válaszd ki a neked tetszőt, ragaszd fel az elejére és a hátuljára is az oda illőt. Az első matricára írd rá annak a nevét akinek az ajándékot készítetted, a hátsóra pedig a plusz két hozzávalót, és hogy 15 percig 170 fokon kell sütni. A kupakra ragassz egy kör alakúra kivágott csomagolópapírt, és a nyakára köss egy hozzá illő szalagot. Kész is a duplán is "csináld magad" ajándék! :)


2011. december 5., hétfő

Töltött alma desszert, téli estékre

Évekkel ezelőtt tanultam ezt a receptet és megosztanám Veletek, hogy így karácsony közeledtével finom illatokat varázsoljatok vele a konyhába. Nem csak, hogy finom és illatos de bárki könnyedén elkészítheti.





Az almákat megmossuk, áttöröljük és közepéből egy kiskanállal kikaparjuk a magházat.
Megszórjuk fahéjjal, vaniliás cukorral, teszünk bele egy kiskanál lekvárt, egy aszalt szilvát vagy sárgabarackot. A közöket kitöljük minden jóval: mogyoróval, dióval, mazsolával. Végül a töltelék tetejére mézet csorgatunk. Az előre kinyújtott négyzetekre vágott tészta közepére helyezzük a megtöltött almát és a 4 sarkát összecsippentjük. A tésztát tojással átkenjük. Forró sütőben addig sütjük míg a tészta kész nem lesz. Melegen és hidegen is finom illatos desszert.






Hozzávalók:
  • 6-8 alma
  • leveles tészta
  • aszalt szilva, sárgabarack
  • mazsola
  • mandula
  • dió
  • méz
  • vaniliás cukor
  • fahéj
  • lekvár
  • 1 tojás


2011. december 2., péntek

Bonbont karácsonyra? Hogyan csináljuk profin?

Házi készítésű bonbont adni karácsonyra mostanság nagyon trendi. Sokan azonban nem tudják, hogy ha profin szeretnék csinálni, hogyan lássanak neki. Milyen eszközökkel, milyen alapanyagokkal dolgozzanak, hogyan temperáljanak, mivel díszítsenek. Ehhez szeretnénk most egy-két tanáccsal segíteni, profi bonbon készítőnk, a Shambala bonbonok anyjának, Anikónak a segítségével.


Alapanyagok
Az alapanyagok rendkívül fontosak: érdemes jó minőségű csokoládét beszerezni, hogy a végeredmény tetszetős és finom legyen. Étcsoki, tejcsoki, fehércsoki, bármelyikkel dolgozhatunk, válasszunk olyat, amit szívesen meg is eszünk. Ha bolti táblásat veszünk, vállaljuk annak a rizikóját, hogy nehéz lesz vele dolgozni, az íz is kérdéses lehet. Jobb, ha jó minőségű belga, pasztillás csokit veszünk (nagykerekben kapható, pl. Metro), a munka is élvezetesebb, az ízek pedig magukért beszélnek.

Olvasztás
A csoki megolvasztása úgy a leggyorsabb, ha mikroban, alacsony teljesítményen, 30-60 mp-ként megkevergetve végezzük. Ügyeljünk arra, hogy a csoki hőfoka ne emelkedjen 45 fok fölé. Ha nincs mikrónk, mehet a hagyományos vízgőz fölötti olvasztás is. Az olvadt csoki folyékony, csillog, még nem alkalmas a bonbonok elkészítésére, mert a benne lévő kakaóvaj kristályszerkezete instabil. 


Temperálás
Ahogy hűl a csoki, úgy kezd kristályosodni, de nem mindegy, hogy milyen kristályok képződnek benne. Ha "magára hagyjuk", szabálytalan kristályokat képez, ami oda vezet, hogy szürkés bevonat ül ki a kész csoki felületére. Ezért kell elvégezni a sokak számára mumus temperálást. A temperálás szó csak a hőfokra utal, de többről van szó a kívánt hőmérséklet elérésénél. Úgy lesz szép csillogó a bonbon felülete, ha mozgatva hűtjük, azaz előkristályosítjuk a csokoládét. A mozgatás történhet a konyhapulton, lehetőleg hűvös felületen, grániton, márványon ideális, de ne essünk kétségbe, ha nem az. Ha a megfelelő csokoládékristályok 1%-át kialakítjuk, onnantól már rendben vagyunk. Ezt szemmel tudjuk figyelemmel kísérni, látható, ahogy kicsit megváltozik a csoki fénye és sűrűsége. Ha tudjuk, maghőmérőzhetünk is: étcsokinál 28-30 fok, tejcsokinál 30-32 fok, fehér csokinál 26-28 fok közötti az ideális hőmérséklet. De a hőmérséklet önmagában nem elegendő, mozgassuk az anyagot és figyeljük, hogyan viselkedik! Az egész folyamathoz egyszerű műanyag tálakat, műanyag "fakanalat" és műanyag kártyákat használhatunk.


Formában vagy mártva
A leggyorsabb és leglátványosabb eredményt bonbonformával tudjuk elérni. Válasszunk bonbonformát a kedvünk szerint: szilikont, ha olcsóbban szeretnénk megúszni és nincsenek nagyravágyó terveink, polikarbonátot, ha nagyban gondolkozunk, profi karrierre vágyunk. Fontos, hogy a formát lehetőleg ne mosogassuk, ne dörzsöljük, elég, ha használat előtt hajszárítóval felmelegítjük, így a korábban rajtamaradt kakaóvaj-kristályokat felolvasztjuk rajta. Ettől lesz szép a bonbon felülete. Ha mégis mosogattunk, töröljük papírtörlővel teljesen szárazra a formát, mert a víz a csoki legnagyobb ellensége. Ha vizet kap a csoki, azonnal megkeményedik, tönkremegy.

Eszközöket és néhány alapanyagot vásárolhatunk az Écsy Kft-nél, segítenek kiválasztani a megfelelőt: http://www.ecsy.hu/,


Díszítés
Ha bonbonformában készítjük a finomságokat, azokat nem feltétlenül szükséges díszíteni, hiszen eleve szép formát kapnak a bonbonok. Ha mégis szeretnénk, akkor vehetünk ehető csillámport, amivel a bonbonfomát kikenjük még az öntés előtt, ehhez egyszerű ecsetet érdemes használni. Karácsonyra készíthetünk arannyal futtatott bonbonokat, vagy akár csillogó pirosat is. Még egyszerűbb, ha ellenkező színű csokoládéval festünk a formába és utána öntjük ki, látványos lesz.


Ha táblás formát öntünk, egyszerűen szórjuk meg a kiöntött csoki tetejét (ez lesz a kész tábla talpa) bármilyen kedvünkre való maggal, aszalt, kandírozott vagy liofilizált (fagyasztva szárított) gyümölccsel. Ezeket most már a legtöbb hipermarketben beszerezhetjük kisebb tételben is.

Bármit is választunk, mindig gondoljunk arra, hogy örömmel és szeretettel készítsük a bonbont, így biztosan finom is lesz.


Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések