2011. március 14., hétfő

Brassói, csirkéből, zöldborsóval

Az éttermekben kapható brassói híre nem éppen a legjobbak közé tartozik... Ennek ellenére, én még sosem csalódtam. Évek óta egyik nagy kedvencemet, most végre elkészítettem saját változatban.

Mivel a disznóhúst ha lehet mellőzöm, most is csirkét választottam. De brassóinak kizárólag filézett felsőcombot ajánlanék mert sokkal szaftosabb mint pl. a melle.

Olajon feltettem a vöröshagymát és az apróra vágott fokhagymát. Pár perc múlva beledobtam a felkockázott combokat és sóztam, borsoztam. Gyakori kevergetés mellett, jó alaposan lepírítottam a húst és egy kis apróra vágott petrezselymet adtam hozzá, majd két marék zöldborsót. Néhány kavarás és kész is. Persze eközben a felkockázott krumpli is kisült az olajban, amit a hús közé szedtem és összekevertem. Még egy kicsit össze lehet melegíteni a krumplit és húst, mert az a jó ha mindkét hozzávaló megpirul. Nagyon egyszerű elkészíteni, de sokszor a legjobb ételek nem kívánnak nagy varázslatot.


Hozzávalók:
  • filézett csirkecomb
  • burgonya
  • olaj
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • petrezselyem
  • só, bors

4 megjegyzés:

  1. Mi is kb. így készítjük otthon (vidéken), aztán amikor Pesten egyszer brassóit rendeltem és valami lecsós izét kaptam borsó nélkül nagyon meglepődtem...(nem is volt jó :S)
    Én szeretem a paprikás-malackás verziót is. :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor te kifogtad...:( De most már látom hova megyek süti receptekért :)

    VálaszTörlés
  3. gazdag, szaftos! ezer éve nem ettem

    VálaszTörlés
  4. Nálam benne van a top tízben!

    VálaszTörlés

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések