2011. július 6., szerda

Grillburger

Hamburgerről már volt szó nálunk, de a jó kis szenen sült húspogácsák nyáron egész más ízeket varázsolnak elő. Előre leszögezem, ezt a receptet csak erős idegzetűek olvassák végig, hiszen nem kis mennyiségű hústömegről van szó. (Ezt a mellékelt kép is jól mutatja.) Szóval vegák: hátra arc, húsevők mondjátok szépen: ááááááááááááááá

Hozzávalók
  • 65 dkg darált marhahús
  • 2 gerezd finomra vágott fokhagyma
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 1 ek. Worcestershire szósz
  • frissen őrölt bors
  • 20 dkg vékony szeletekre vágott cheddar sajt
  • 4 hamburgerzsemle
Továbbá
karikákra vágott vöröshagyma, paradicsom, csíkokra vágott fejes saláta, majonéz, mustár, kecsap

Kapros burgonyasalátához
  • 1,5 kg burgonya
  • 1 fej karikákra vágott lilahagyma
  • 2-3 evőkanál finomra vágott friss kapor
  • 4 ek. zsíros tejföl
  • 4 ek. majonéz
  • só, frissen őrölt bors
Egy nagyobb tálban összegyúrjuk a húst a vörös- és fokhagymával, a Worcestershire szósszal, bőséges mennyiségű sóval és borssal. A masszából 4 húspogácsát formázunk, és egy kicsit lelapítjuk őket. A hamburgereket közepes hőfokon 15-20 perc alatt alaposan átsütjük, közben egyszer megfordítjuk. Ha sajtos burgert szeretnénk akkor a sütési idő utolsó 2-3 percéban a húspogácsákra 1-1 szelet sajtot fektetünk. A zsemléket felvágjuk, és a vágott felükkel lefelé 1-2 percig a grillrácson pirítjuk. Tálaláshoz minden zsemlébe egy hamburgert, egy szelet sajtot, és tetszés szerint zöldségféléket és ízesítőket teszünk.
Sült krumpli helyett most kapros krumplisalátát ajánlok hozzá. A burgonyát kockákra vágjuk, és sós vízben 10-12 perc alatt puhára főzzük. A kihűlt burgonyát a többi hozzávalóval összeforgatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések