2013. november 1., péntek

Tökös finomságok - a Család-Barát Magazin receptjei

Október 31-én, nagyon örömmel tettünk eleget az MTVA felkérésének. A Család-Barát Magazin műsorában Halloween alkalmából sós-édes tökös finomságokat készítettünk és ahogy már megszokhattátok, terítési, dekorációs tippeket adtunk a nézőknek.
Nem titok, az első tv-s fellépésünkre nagy izgalommal készültünk. A torta tésztáját, a töklekvárt és a sütőtököket már előre elkészítettek, hiszen a műsor 2 órája erre nem adott volna lehetőséget. Hiába volt a stúdió konyhája jól felszerelt, a sok kamera, az élő adás okozta izgalom, a kissé idegen környezet sok ponton beleszólhatott volna a főzésbe.
A nagy izgalom azonban mintegy varázsütésre az adás kezdetekor elszállt. A stáb nagyon profi volt, a műsorvezetők és mindenki nagyon emberi és kedves, ami sokat segített abban, hogy otthonosan mozogjunk ebben a környezetben. Végül aztán minden étel időben elkészült és még a dekorációt is volt alkalmunk bemutatni.
A tökös lasagne-t, tortát és palacsintát meghagytuk a stábnak, akik reméljük nem hiába várták az egész adás ideje alatt, hogy a rendező végre kimondja: „Ennyi!” 
Aki lemaradt volna a műsorról és kíváncsi a receptekre is, az most itt megnézheti.

Reméljük ki is próbáljátok majd! 


Az ékszerekért köszönet Orsinak: Karman Jewelry



Spenótos, tökös lasagne

Hozzávalók:
  • 1 csomag lasagne tészta
  • 500 g parajpüré
  • 1 kisebb sütőtök
  • 500 g krémsajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • szerecsendió
  • só, bors
  • 1 marék dió
  • 3 ek szezámmag
  • trapista, parmezán sajt



A tököt sütőben megsütjük, a spenótpürét lábosban felolvasztjuk és hozzáadjuk a 250 g krémsajtot. Egy serpenyőben 2 ek szezámmagot pirítunk és ezt is hozzátesszük a parajhoz. Beleteszünk még 2 gerezd zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és sűrű péppé főzzük.
A megsült tököt pürésítjük és elkeverjük krémsajttal. Sózzuk, borsozzuk és szerecsendióval fűszerezzük. A tökből hagyunk felkockázva is bő egy maréknyit.
Kivajazott tepsibe lefektetjük a lasagne tésztát, rákenjük a tökös krémsajtot, megszórjuk szezámmaggal, durvára vágott dióval, reszelt parmezánnal. A darabolt tökből is egyeletesen szórunk rá. Újabb tészta réteget fektetünk rá, majd a spenótos krémsajtot rákenjük. Ezt is megszórjuk szezámmaggal, dióval és reszelt parmezánnal. Végül befedjük az utolsó tészta réteggel. A tökös krémből érdemes hagyni egy keveset, hogy vékonyan bekenjük vele az utolsó tészta réteget. Erre reszelünk mindkét sajtból, megszórjuk dióval és kockára vágott sült tökkel.
180 fokos sütőben kb. 40 percet sütjük.



Kávés-kakaós torta, fahéjas sütőtök krémmel

Hozzávalók: (21 cm-es torta formához)

tészta:
  • 7 dkg vaj
  • 3 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 dl kávé
  • 0,5 dl tej
  • 2 nagy kanál tejföl
  • 22 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 3 evőkanál kakaópor
tökös, fahéjas mascarpone krém:
  • 35 dkg pürésített sült tök
  • 500 gr mascarpone
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 teáskanál fahéj
csokiöntet:
  • 50 g porcukor
  • 50 g vaj
  • 2 ek. szobahőmérsékletű tej
  • 2 ek. kakaópor
A tojást és a cukrot roptgéppel elkeverjük, majd hozzáadjuk a szobahőmérsékletű vajat. Alaposan eldolgozzuk. Hozzáadjuk a 2 kanál tejfölt, a kávét és a tejet. Végül a sütőporos, kakaós liszttel átkeverjük az egészet. A tésztát egy sütőpapírral bélet tortaformába öntjük.  Előmelegített sütőben 180-200 fokon kb 25-30 perc alatt megsütjük. Mi dupla adagot külön-külön sütöttük meg, így lett két réteg tésztánk. 
A krémhez a tököt, sütőben felszeletelve megsütjük. Botmixerrel átturmixoljuk és ha kihűlt ízesítjük fahéjjal, vaníliás cukorral és elkeverjük a mascarponéval. Az elkészült krémet a két tortatészta közé kenjük, egy keveset hagyunk a tetejére is. 
Végül csokiöntettel leöntjük. Ehhez a hozzávalókat lábosban felmelegítjük. Langyosan a torta tetejére öntjük. A kész tortát tegyük hűtőbe és pár óra múlva vagy másnap fogyasszuk.

Sütőtökös, csokis cupcake

Hozzávalók:
  • 25 dkg sült tökpüré
  • 3 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 kanál tejföl
  • 0.5 dl tej
  • 3 dkg vaj
  • 14 dkg liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 tk fahéj
  • fél csomag sütőpor
A tojást a cukorral, vajjal, robotgéppel összekeverjük. Hozzáadjuk a tejfölt a sütőtökpürét, tejet és a fahéjat. Elkeverjük a sütőporos liszttel. A tésztát megfelezzük az egyiket kakaóporral színezzük és ízesítjük. Muffinpapírral bélelt formákba a kétféle tésztát felváltva kanalazzuk. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 30 percig sütjük. Díszíthetjük sütőtökös mascarpone krémmel, vaníliás mascarponéval, csokival… 

Tökös palacsinta, töklekvárral

Hozzávalók a palacsintához:

  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg sült tök
  • csipet só
  • 1 ek barnacukor
  • 1 tojás
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 2 dl tej
  • kis vaj a sütéshez

Hozzávalók a töklekvárhoz:

  • 60 dkg sütőtök (megpucolva)
  • 25 dkg cukor
  • 1 kk fahéj
  • 1 kk kardamon
  • fél citrom leve

A lisztet a pürésített tökkel, cukorral, szódabikarbónával, sóval, tojással elkeverjük és hozzáadjuk a tejet. Kicsit pihentetjük, majd kis olvasztott vajon kisütjük.

A lekvárhoz a tököt megpucoljuk, kockákra daraboljuk és lobogó vízben puhára főzzük. Leszűrjük és egy lábosban a cukorral együtt közepes lángon főzni kezdjük. Állandó kavargatva 30 percig főzzük. Ezután leturmixoljuk és hozzáadjuk a citrom levét, a fahéjat és a kardamont. További 20-25 percig állandóan kavargatva sűrű lekvárrá főzzük. Ha kész, alaposan kimosott és szárazra törölt üvegbe töltjük. 5 percre a fejtetejére állítjuk.

A terített asztal - letölthető dekorációk


A letölthető dekorációkat itt találjátok meg:
http://www.green-tearoom.blogspot.hu/2013/10/halloween-party.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések